Én és az életem avagy egy kitalált, igaz mese

Megszülettem

- Hurrá, kikerültem végre a világosságra, annyi sötét nap, és éjszaka után.

Sok az új! - a hangok ismerősek, de még nem tudom őket beazonosítani. Azt hiszem, sok érdekes feladat, kísérletezés áll előttem, és én mindenre olyan kíváncsi vagyok! Még nem értem, mit mondanak nekem, de nem lehetnek valami értelmesek, ha ügyülüm-bügyülüznek olyan éles, bántó hangon. Majd kiheverik. Remélem, én is.

Most nagyon jó, ha jól érzékelem, mindenki velem foglalkozik. Nem értem, miért? - de ez most nem is fontos! Kicsit zavarnak a dolgok, arra gondolok, visszamászok abba a sötétbe, ott meleg volt, béke, nyugalom, igaz szűk helyen, de mégis... Hangok se voltak ilyen élesek. Ott majdnem mindent értettem, mert ezek a kinti rezgések annyira finoman jöttek át, és annyira nagyon jó érzés volt... De mi az az ügyülüm-bügyülüm? Úgy gondolom, ez az első értelmetlen dolog eddigi életemben!

- Na, jó! Kezdjük el komolyan ezt a fénnyel, és magas, zavaró hangokkal járó ügyülümöt, ahogy ezek az óriások nevezik. Majd, megnevelem Őket...

Első tapasztalatok

Eltelt az első ügyülüm, amiről már tudom, évnek hívják! Sokat tanultam ez idő alatt, például, nem szeretik, ha sírok! Mindent odaadnak, csak hagyjam abba. Még enni is kapok, meg tiszta valamit, amitől nem viszket úgy a popsim. Igen, betartom, amit akkor mondtam, mikor olyan világos lett minden körülöttem, és elkezdtem nevelni az óriásokat.

Egyik óriás anyunak hívja magát, Ő velem van állandóan, néha már idegesítő, mert véd mindentől, és nem enged meg sok mindent, pedig annyira jó lenne tudni, mi van abban a két lukban ott a falon, amibe néha beledugnak mindenféle zörgő dolgot, néha olyat is, amitől még fényesebb a szoba. Én is fényesebb akarok lenni, bár zörögni nem szeretnék. Van ám még egy óriás, de Ő csak akkor jön, mikor a falon túl ismerős sötét van. Apunak hívja magát. Vele jól lehet játszani, de hamar elfárad.

Szeretem, mert mindig beletesz abba a nyálkás valamibe, ami kellemes meleg, könnyű vagyok benne, és mindig valami habossal beken, amitől olyan jó illatom lesz. Utána elővesz valami olyat, amit mindig néz, és mély, megnyugtató hangon beszél. Ő azt a valamit mesekönyvnek hívja. Ő tudja, nekem meg jó.
Már arra is rájöttem, hogy ha úgy nevezem őket, ahogy Ők magukat, akkor mindig kapok nagy-nagy cuppanósakat, és sok simogatást.

Második tapasztalatok

Már majdnem eltelt a második ügyülüm is. Magamtól járok, sőt futok! - bár, sokszor jó, ha van előttem két kar, vagy legalább egy fal, mert ezek segítenek megállni. Apa, és Anya jól meg lettek nevelve, már nem kell annyit sírnom, elég szépen néznem valamire, és megkapom!
Ha nem, még mindig sírhatok.

Mindent megértek, amit nekem mondanak, tudok válaszolni is! - de nem szabad őket elkényeztetni! Erre hamar rájöttem, mert egyszer ültettek csak bilire, azóta is ezt várják el tőlem! Jó, ha az ember óvatos, mit mutasson meg nekik, mire is képes már!

Tegnap hallottam, hogy azt beszélik az óriásaim, megértem arra, hogy valami bölcsödébe járjak, mert az Anyu nevű óriásnak sok-sok dolga lenne. Hát, ha nem fáj, legyen! Én mindent szeretek kipróbálni, ha valami mégsem nem jó nekem, megvannak a módszereim! Jó ez a nevelősdi!

Más élet egy csoportban

Eljött az idő, egyszer csak elhoztak ebbe a bölcsödének nevezett gyűjtőhelyre. Hát, nem is tudom. Először jó volt, mert Anyuóriás is velem volt, de egy ideje csak én vagyok itt, meg két néni-óriás, és sok ugyanolyan nevelési módszert használó törpe, mint én. De itt másként kell nevelni az óriásokat, mert ugye, ahogy a mondás is kimondja: sok törpe, óriást győz!

Nehéz az életem mióta itt vagyok, mert nem minden az enyém, és sokszor bokszolnom kell egy-egy játékért. Úgy látom, engem is nevelni akarnak a törpék, mert egyből elkezdenek sírni, és akkor tőlem veszik el a nehezen megszerzett játékokat, ráadásul mindig beállítanak abba a saroknak nevezett kínzórészbe. Hol itt az igazság? Még szerencse, hogy kevés ilyen kínzó-sarok van, mert néha, mikor engem is oda akarnak állítani, már mindegyik foglalt. Ilyenkor annyira jó érzés fog el, hogy nem tudok mosolygás nélkül élni. Kapok egy ejnye-bejnyét, és visszaülhetek játszani. Már tudom a megoldást! Addig kell várni egy játék megszerzéséig, míg be nem telnek a sarkok. Ezt megjegyzem!

Csapatban az élet

Kijártam a bölcsödét, most már óvodásnak hívnak! Nagy szó ez az életemben, komoly változásokon mentem keresztül. Elkövettem eddigi életemben a legnagyobb hibát! Rájöttek, folyékonyan beszélek, szobatiszta vagyok, és, a legrosszabb, nevelhető!

Ó ifjú korom, mikor még én nevelhettem az óriásokat! - na, de ez az élet rendje, ahogy hallom.

Annyira nem sok a változás, itt is vannak kínzósarkok, csak több mint a bölcsödében! Itt több a szoba, így nekem is találnak mindig szabad helyet. Rendszer van, időbeosztás. Mindig ugyanakkor mosakszunk, eszünk, alszunk, játszunk. Ez nem újdonság, bölcsiben is így volt, csak itt van már foglalkozási óra is! Énekelünk, verseket tanulunk, mondókákat, stb. Istenem, és ezt 3 éven keresztül! Mi lesz így velem? Apuék sokat dolgoznak, alig látom őket. Állandóan fáradtak, anyu azt mondja mindig: alig élek. Bezzeg, azt mindig megkérdezik az óvónénitől, jó voltam-e? Ő meg azt válaszolja, igen, mikor benn álltam a sarokban, ott egész jó voltam. Anyu erre megcsóválja a fejét, és megy minden úgy, ahogy eddig. Tényleg fáradtak.

Másnap, ugyanaz minden, monoton dolgok ezek. Egy dolog viszont tetszik! Lettek barátaim, akikkel meg tudom osztani a gondjaim, és akikkel össze tudok esküdni, ha valamit meg szeretnénk szerezni. Már a sarkok sem okoznak akkora bajt, egyszerre állunk bennük, és amikor csak lehet, egymásra nézünk, és mosolygunk. Megint mi győztünk! - mégis csak mi neveljük az óriásokat! - mert ez "sarokbünti" se bünti már nekem!

Szocializáció

Kijártam az óvodát, bár az óvónénik azt mondták a szüleimnek, hogy a szorgalmammal nincs baj, csak a magatartásommal. Nem tudok szociá... szociálódzani... nah... szocializálódni. Csak kimondtam! Nem tudom, mit jelent, de biztos fontos dolog, ha ennyire bonyolult szó! Most iskolába fogok járni, és nagyon várom!

Már untam az óvodát, az óvónénik probléma-megoldási készsége egysíkú volt, és hamar feladtak mindent. Várom a kihívásokat, várom az új barátokat, szeretek összeesküdni velük! Nem lenne hátrány megtanulni írni, és olvasni se. Naponta látom, a nagyobb gyerekek mennyire sokat tudnak játszani a számítógépen, ha el tudják olvasni a feladatokat.

Ha már én is tudok olvasni, nem tolhatnak majd el még az iskolai gépek elől se mondván: Te pisis vagy, engedj játszani!

Jó lesz nagynak, és okosnak lenni! Most, hogy ezeket így végiggondoltam, már látom, miért érdemes szociáláládzódzni! Miért várják el tőlem, hogy ki tudjam mondani? Tulajdonképpen, nekik fontos, nem nekem.

Első iskolai évem

Bejöttek a számításaim! Osztálytársaim hamar meglátták bennem a lehetőséget, tanárok nem annyira, de ez mellékes is! Végülis, nem azért járunk iskolába, hogy a tanárok elégedettek legyenek. Első szülői értekezletnél azt mondta az osztályfőnök szüleimnek, hogy vezető típusú gyermek vagyok! - és ezt többször is jelezték feléjük az ellenőrzőmben, sok osztályfőnöki intő formájában.

Első félévi értesítőm átlagon felüli... lett volna, ha a magatartás jegyem nem rontotta volna le. Szorgalmam szó szerint kitűnő! - nem tudják, milyen cél vezet, miért tanulok ennyire jól, és azt végkép nem értik, miért vagyok mégis ennyire rossz.

Most, erre mit mondjak? Nincs fantáziájuk! Minek segítsek nekik a rejtvény megfejtésében, ha Ők nem veszik a fáradságot, hogy megfejtsenek? Én megyek a célom felé, írni, olvasni akarok, mert várnak rám a számítógépes játékok!

Első iskolai évem jól záródott, mehettem másodikba... Öööö... csak másik iskolában, mert itt nem bírtak el velem. Pedig nem is vagyok nehéz, alig eszem valamit. Vagy nem erre gondoltak?

Második iskolai évem

Szüleim megfogadták a volt osztályfőnököm tanácsát, és másik iskolában folytathattam tanulmányaim. Először is, az itteni tanárokat tanulmányoztam, és a tűrőképességüket.

Nem értem, miért kellett ide jönnöm, itt ugyanolyan fantáziátlan tanárok vannak. Egy fontos van csak a számukra, ne lógjunk ki a sorból. Miért ne? Legyek olyan egysíkú, mint Ők?

Nekem igenis vannak céljaim! Sőt! - már angolul is akarok tudni, mert mint kiderült, angolul vannak a legjobb játékok a számítógéphez!

Szüleim örültek annak, mikor mondtam nekik, angolórára is akarok járni! Nem kérdezték meg miért, csak megsimogatták a fejem. Utóbbi időben kevesebbet beszélgetnek egymással, ha igen, akkor is a munkájukról, és megpróbálják egymást felülmúlni, kinek is nehezebb a munkája, és ki mit nem tesz meg otthon. Én ilyenkor bevonulok a saját szobámba, és elkezdek álmodozni, milyen felnőtt szeretnék lenni, és mit szeretnék majd csinálni.

Harmadik iskolai évem

Második évem is jól záródott, szorgalmam nem hagyott alább, intők se voltak már, mert átalakultak rovókká. Semmivel se tettem rosszabbat, mint eddig, de az lehet, a tűrőképesség alábbhagyott a tanárnéniknél, és bácsiknál. Ez van. Most nem tanácsoltak másik iskolába, gondolom, szeretik Ők is ugyanúgy, mint én, a kihívásokat. Ezen ne múljon, különösebben nem akarok változtatni magamon, hát legyen meg az örömük. Beiratkoztam angolra is, mert mint már említettem, szeretném tudni, - ha játszom a számítógépen - mi kell a győzelemhez!

Anyuék úgyis el vannak magukkal és a problémáikkal foglalva, nem akarom nehezíteni a helyzetüket. Jó lenne néha elbeszélgetni velük, de úgy gondolom, úgyse értenének meg. Amit kérek, úgyis megkapom - sokszor azt is, amit nem kértem. Néha elmegyünk két, három napra valahová, ilyenkor látom őket mosolyogni is. Ha nekik így jó, akkor biztos elég nekik ennyi.

Barátaim sokat segítenek nekem. Nem az osztálytársaim, Ők már nagyobbak, és tudnak angolul is, amennyire kell! Megmutatják, melyik játékkal, hogyan kell játszani, és abban is segítenek, hogy kell letölteni a Netről újabb kiegészítőket! Jó ez az év is, szeretek egyre nagyobbnak, idősebbnek lenni!

Negyedik iskolai évem

Fantasztikusan indult ez az év! Apuék látták, mennyire szeretem a számítógépet, és beírattak külön számítógépes tanfolyamra! Jól döntöttem, mikor az angolt is elkezdtem tanulni, mert így már a tanfolyamot vezető tanárbácsi is ért pár parancssort, amiket én fordítottam le neki! Nagy reményekkel kezdhetem a tanfolyamot... Ugye?

Jegyeim maradtak kitűnőek, magatartásom is javult, legalábbis még az idén ezalatt a másfél hónap alatt nem kaptam egy igazgatói figyelmeztetőt sem! Igaz, az osztályfőnököm azt írta az üzenőben, hogy nagyfokú figyelem, és koncentrációs problémáim vannak, pedig csak egyszerűen nem foglal le, amit tanít. Sokszor úgy érzem, szintem alatti dolgok ezek. Hamar megértem, amit mond, és meg is jegyzem. Akkor miért figyeljek arra, amit már egyszer elmondott órán? Lehet, Ő tanulja, amit mond, azért ismételgeti állandóan? Már gondoltam rá, leosztályozom a tudását, hátha örül egy négyesnek.

Továbbiakat nem írom le, mert ebben az évben nem sok minden történt, hacsak annyi nem, hogy otthon többször áll a bál, így többször fantáziálok a szobámban, én milyen felnőtt, és szülő akarok lenni.

Ötödik iskolai évem

11 éves lettem én, ajándék ez a költemény! Tavaly egy darab igazgatói beírást sem kaptam!
Év végére valamicskét romlottak a jegyeim, de a magatartásom javult!

Már a tanárnénik is mernek újra szoknyában tanítani, a számítógépes tanfolyamot vezető tanárbácsi is megszerette az On-line játékokat. Így elmondhatom: Jó munkát végeztem!

Ebben az évben újabb tantárgyak is jöttek, komolyodtak az elvárások, így várakozással teli kezdhettem neki az évnek! Hamar rájöttem, hogy valami hiányzik. Már nem kihívás a számítógépes játszótér, angollal is elvagyok, valami komolyabb kellene, csak nem tudom, hogy mi. Otthon már senki nem beszél senkivel, anyu célozgat néha arra, milyen rendben volt minden, mikor megszülettem, és lehet, jó lenne nekem egy testvér. Kérdezem én: Nekem, vagy neki? Én jól érzem magam egyedül is, van annyi fantáziám, hogy kialakítsak egy saját élettért a fejemben, ha egyedül érzem magam. Minap az osztályfőnököm azt mondta anyunak, hogy a figyelemhiányom miatt sok gondom lesz a leendő főnökeimmel.

Hát, még ilyet! És, ha én leszek a főnök? Vagy az a jó, ha beállok a sorba, mint anyu, és apu, és állandóan csak a főnökei(k) elvárásának, kénye kedvének próbálok megfelelni mindenáron? Nem! Nekem mások a céljaim! Öööö...Mik is? - nem is tudom, nem sok példa van előttem, de azt látom, így nem jó.

Hatodik iskolai évem

Nők! Hihetetlen, mikre nem képesek! Már 12 éves vagyok, és mikor szünet van az órák közt, a folyóson, vagy ha lemegyünk az udvarra, a lányok mögöttem állandóan összebújva, csacsogva nevetgélnek! De egy dedós dolog ez! - ráadásul mindig azt hiszem, valaki valamit biztos a hátamra ragasztott - ahogy mi régen másoknak - ezért nevetnek ki. Ilyenkor a harmadik, vagy negyedik körbeforgásom után úgy nevetnek, hogy utána sorba állnak a női mosdó előtt. Kinek kell ez? Sokkal komolyabb gondjaim vannak! Rá kell jönnöm, mi legyen a célom!

Mindenképp szeretnék továbbtanulni, csak olyan iskolában, ahol valóban megtanítanak arra, amit szeretnék megtanulni, és nem ez a lexikális tudás a fontos. Kéne kicsit rosszalkodni, olyan jó nézni a másodikosokat, és harmadikosokat, mennyire gondtalanok! - és, hogy fogja az osztályfőnökük két kezével a saját fejét!

Hetedik iskolai évem

Otthon apu vezeti a háztartást, megszűnt a munkahelye, és nagyon idegesítő, mikor hazamegyek, és csak az érdekli: Na, ma mi volt a suliban? Semmi, mi lett volna? És ennyi. Olyan jó volna megint elmenni 3-4 napra velük valahová, mint régen, de állítólag nincs rá pénz! Pénz. Már megint a pénz! Pénz nélkül már se sétálni, se biciklizni nem lehet együtt? Anyu kapott egy másodállást, most már végképp alig látjuk. Nem értem a felnőttek, hogy gondolkodnak, biztos a sok munka miatt elfelejtettek fantáziálni, és álmodni. Jó nagyot!

Pedig milyen jó is az! Én álmomban gazdag vagyok, a pénzt eszköznek tartom, nem célnak.
Ahogy én látom, sajnos alkalmazottnak nevelnének minket, egyéniség nélkül.
Úgy gondolom, megtaláltam a célt az életemben!

Nyolcadik iskolai évem

Normalizálódni látszik otthon a helyzet. Apám kapott állást, igaz, végzettsége alattit, de legalább újra férfinek érzi magát, ahogy Ő mondta. Hát, ha ennyi férfinek lenni, el kell gondolkodnom az átoperáltatásomon. Lényeg, újra beszélgetnek! Közben kiderült, anyunak volt egy szeretője, jó fej volt a pasi, kaptam tőle mobiltelefont! Azt a mindenit! Nagymenő lettem! Így mindenhol megtalálható leszek, ha szükség van rám. Mondta Ő. Apám nem vett erről tudomást, annyit mondott nekem: Struccpolitika, tanuld meg fiam, sokszor segít.

Ha Ő mondja...
Félévkor megkérdezte az osztályfőnöknő, mi akarok lenni, ha felnövök? Mondtam neki: Gazdag ember! Ha láttatok még döbbenetet! Sajnálkozva megsimogatta homlokom, eleresztett egy mosolyt, és megtapogatta vállam, amiben mintha ez lett volna: "majd rájössz fiam". Rájöttem, de csak jóval később. Le fogom írni, mikor, és milyen körülmények közt.

Eljött az általános iskolaéveim vége. Elégedett vagyok, jól teljesítettem, és csak néha, pár évig unatkoztam.

Középiskolai évek

Ezekről csak annyit, hogy megpróbáltam nem sokban különbözni az átlagtól - nehezemre esett - néha vagyis mindig. Észrevettem, az értékek nagyon alacsonyan vannak. Voltak barátnőim, volt köztük mostani értékrend szerint bombázó, üres lelkű, üres lelkű bombázó, okos uncsi, uncsi okoskodó, féltékenykedő, féltékennyé tévő, stb. Szóval, magasra emelték nálam a mércét. Na, nem panaszkodhatom, mert volt kettő-három, akiktől igazán csak tanulhattam! Kipróbáltam mindent, amit lehetett, jót, rosszat, főleg rosszat, vagy nagyon rosszat. "De mit tehet itt egy ló" - hangzik el a Sárkány és papucs című rajzfilmben.

Szüleim nem sokat tudtak a dolgaimról, ügyeltem, ne sok beírás kerüljön el hozzájuk a tanároktól. Hiányzások se voltak annyira feltűnőek, mivel egy valamit nagyon jól megtanultam: A hajszál felém eső szélén táncolni, vagy táncoltatni. Ezeket, a módszereket később kamatoztattam.

A nagybetűs Élet
(feladatok, kihívások, megfelelések)

30 éves lettem én, remekbe szabott e költemény! És lőn, alkalmazotti szféra egy zsenivel gyarapodott szerény személyemben. Megtanultam az iskolai rendszer évei alatt, és apámtól, milyen óriási dolog az a bizonyos struccpolitika. Valóban megvéd egy csomó dologtól, konfliktusoktól, szembesítésektől, de leginkább saját magamtól, és valódi értékrendemtől.

Annyira megnyugtató érzés így élni, hogy kényelmemben azt is elfelejtettem, lehetnének álmaim is. Élő izmaimat, amik kissé elsorvadtak, akár meg is mozgathatnám olajozás helyett, mint ahogy azt a robotoknál szokás. És igen, ekkor döbbentem rá, robot vagyok. Robot, mint anyám, apám, tanáraim, és legtöbb ismerősöm, barátom. Én, aki születésemkor, a bölcsiben, az oviban, első iskolai éveimben úgy neveltem az embereket magam körül, ahogy akartam! Most itt állok gyermektelenül, család nélkül, mindennapi szeretet nélkül, fásultan. Minden nap jobbik esetben (ha van ebédidő) megmondják a munkahelyemen, hogy déltől fél egyig legyek éhes, utána azonnal múljon el! Ha nincs ebédidő, akkor is le kell dolgoznom azt, ami nincs!

Papíron reggel kilenctől este ötig az övék vagyok, gyakorlatban éjjel, és nappal. Minden hónap elején, mikor van a fizetés, rájövök, annyit érek, amennyi a fizetési papíromon van, fillére kiszámolva. Van egy éves szabadság kvótám, amiből pár nap ténylegesen az enyém, a többi feletti rendelkezés is őket illeti. Bármit jól, vagy kitűnően teszek, az evidens, de csak egyszer rontsak!

Rájöttem, relatív biztonságérzetért cserébe, eladtam az egész életem, értékem egyelő a nullával, mert ha a cég bevétele csökken, akár átmenetileg is vagy nagyon mások az érdekei, mint azoknak, akik ott dolgoznak, az alkalmazott a legkönnyebben elmozdítható eszköz.
Milyen mázli, hogy nincs családom, akkor ezek hatványozottam gondok lennének.

Munkatársnőm épp múlthéten kapta meg a felmondását, mert sokat hiányzott. A gyermeke túl sokszor betegszik meg az oviban, így nem lehet rá számítani. Na, szép. Másik kolléganőm be sem meri vallani, hogy 4. hónapos terhes. Legközelebbi kollégám negyvenkét éves, elmúlt 10 évben kétszer vált el, három gyermek apja. Szívinfarktussal korházban van. Én már tudom, betöltötték a helyét, ő még nem tudja. 22 évet húzott le ennél a cégnél, napi 10-12 órákat, sokszor szabadnapjain is.

Úgy érzem, körbe kell, hogy nézzek, és kérdezzem meg magamtól: Hol vagyok?
Tükörbe kell, hogy nézzek, és kérdezzem meg: Ki vagyok?

Ugyanezt kérdezzem meg feletteseimtől, és ha egyezik a véleményünk, maradjak! - de ha nem! - álljak fel, és merjem újra megálmodni gyermekkori álmaim, még egyszer, s' utoljára: "Milyen felnőtt szeretnék lenni? - és mit szeretnék majd csinálni?".

Kockázat

Kockázat maga az élet! De mit kockáztatok? Az álmaim, vagy amit eddig megszereztem?
Miért gondolom én akárhány éves fejjel, hogy nem éri meg az életet újra kezdeni?
Vagy csak nem merem? Mit veszíthetek? Inkább miért nem azt kérdezem azonnal, hogy mit nyerhetek? Mert nem tanítottak meg így gondolkodni! Emlékszem apám struccpolitikájára.

Emlékszem, mikor érezte magát újra férfinak. Mit is nyert vele? Elkerülte a konfliktust. De milyen áron? Soha többé nem láttam szívből, önfeledten nevetni. Elfelejtett bárminek tiszta szívből örülni. Állandóan rettegésben él, retteg az újabb kudarctól, megalázástól. Azt nem tudom, mer-e kicsit is álmodni, mikor alszik. Azt tudom, nagyon megöregedett, beletörődött lett. Anyám "jobban" járt, Ő elment tőlünk, nőnek akarta érezni magát. Hozzáment ahhoz a pasihoz, akitől kaptam az első mobiltelefonomat - de tulajdonának érzi anyámat - mindent megszab neki, de cserébe jól tartja. Alig találkozunk. Számomra olyan, mintha meghaltak volna, vagy én az Ő számukra? Úgy gondolom, mostani állapotok szerint ez mindegy.

Változtatni kell! Örök kérdés: Merjek? Te mersz? Ha mindent el is vesztek, amit eddig megalkottam, mit nyerhetek? Talán egy új, valódi életet!

Csalódások, vagy tapasztalatok?

" Talán egy új, valódi élet?" Igen! Csak kérdés, mennyire ástad már el magad! Létrát kérsz, vagy ásót? Van egy rossz hírem. Ha ásót kérsz, hogy mélyebbre ásd el magad, minden rosszat, ami történt eddig veled, csalódásnak éltél meg, és nem valószínű, hogy fogsz tudni változtatni életeden. Jó hír az, ha létrát kérsz, hogy kimászhass a gödörből, akkor a legtöbb rosszat, ami történt veled, tapasztalatnak éltél meg. Ebből lehet tanulni, ki lehet, és kell elemezni, szembesíteni kell magad a megtörtént hibákkal. Nézz szembe velük, hogy javíthass rajtuk. Struccpolitikáról már volt szó. Sokan, akik a körülményeire fogják mindazt a rosszat, ami történik velük, maguknak hazudnak.

Addig tudja valaki a körülményeit másokra fogni, míg otthon él a szüleivel, mivel azok alakítják ki neki. DE! Amint kilép a nagybetűs életbe, már saját maga felelős a körülményeiért! - saját döntései, gondolatmenetei vitték abba a helyzetbe, amiben van!

Nekem hazudhatsz, de magadnak is? Megengedheted magadnak azt a luxust?
Magadnak felelj meg erre a kérdésre, ne nekem, ne másnak.

Valahová tartozni

Mint ember, mindenki akar tartozni valahová, mivel az ember, társas lény. Még akkor is így van ez, ha valaki remete életet él. Csak Ők nem akarnak szembesülni igazi, ösztönös vágyaikkal. Mikor barátokat választunk, vagy csoportot, eszmét, szektát, vallást, stb. akkor is ez az ösztön mozog bennünk. Ami segíthet nekünk a választásban, az a vonzás törvénye. Hasonló hasonlót vonz. Ha ezt kiiktatjuk, és úgy választunk, rájövünk, nem érezzük teljesnek azt, ahol vagyunk, vagy nem azt az értéket képviselik, ami számunkra megfelelő.

Kompenzációk

Leginkább a szülők azok, akik kompenzálni akarnak. A gyermeküknek legyen jobb, mint nekik. Ez természetes, csak a módszer nem az, ahogy sokan teszik. A gyerekeknek fontos az, hogy ne csak a dolgok árát, hanem értéküket is ismerjék! Azzal, hogy mindent megkapnak, amit anno Ők nem kaphattak meg, sokszor nem jobbat, hanem rosszabbat teszünk gyermekünkkel.

Nem tanulja meg értékelni a dolgokat, nem tudja, milyen áldozatokkal járt épp az, amit kapott csak úgy azért, mert a gyermekünk. Később, felnőtt életében érzi majd meg ennek a hátrányát, mikor különböző helyzeteket nem tud kellőképpen kezelni. Úgy érzi, neki járnak a dolgok, és akkor több, ha neki van, másnak nincs. Adjunk meg mindent a gyermeknek, amit csak tudunk, de tudja mi az ára, és értéke annak a bizonyos dolognak.

Vannak olyan helyzetek, amikor akkor segítünk, ha nem segítünk. Jöjjön rá Ő a megoldásra, de kontroláljuk, ha nem megfelelően kezeli le a helyzetet. Ha valami jó, mondjuk meg, ha valami nem jó, azt is. Kommunikáljunk a párunkkal, és a gyermekkel is beszéljünk meg mindent őszintén, ha őt is érinti majd, vagyis rá is hatással lesz, amit megbeszéltünk a párunkkal.

Értékrend

"Talán egy új, valódi élet?" Igen. Egyik barátom kérdezte egyszer: Tudod, hol dől el, hogy valaki gazdag, vagy szegény lesz ebben az életében? Itt! - és a homlokára mutatott - ezen a kb.15cm mögötti részben! Ha feléd segítő kezek nyúlnak, ne félj elfogadni azokat! Megoldáson gondolkodj, ne azon, hogy nem tudod, vagy miért nem tudod megcsinálni! Ő segítséget nyújt, ne feledd! Gondolataid teremtő erejűek. Ha elátkozod saját magad, olyan is lesz életed. Ha hiszel magadban, és elhiszed, többre vagy hivatott, mint ami vagy, hát többet is érsz el! Ezek bizonyított tények. Ne a kifogásokat keresd, ne az áldozati bárány szerepét játszd el, akit sajnálni kell, ne derogáld le magad, hogy te mikre vagy csak képes!

Megsúgom neked: Bármire! - "csak mennyire szúr a szög"- Mindenre van megoldás, csak keresd meg! Tájékozódj, kérdezz meg szakembereket, ne a szomszédokat! Azok mindenről mindent olyan "jól tudnak"! Véleményük mögül csak egy dolog hiányzik, egyetlen egy! - de az a legfontosabb - és ez nem más, mint a felelősség! Nem ők élik életed, ha elrontják, az baj neked! Nekik nem. A megfelelő értékrend a mértékrenden múlik! Ne habzsolj, annyi legyen, amennyi elég! - de az legyen meg! Ha több van, oszd meg! Ne félj a holnaptól, ha megfelelően képviseled az értékrended, és mértékrended, mindig kapsz.

A pénz eszköz, nem cél! Kell a pénz, mert majd mindent azért kapsz meg. De nem mindent! Legfontosabbakat nem kapod meg pénzért. Pénz olyan kellő nyugalmat tud biztosítani, ami által te olyan dolgokkal tudsz foglalkozni, amikkel szeretnél, az pedig egyenesen korona a fejeden, ha az a valami másoknak is jó! Hidd el, segíteni nagyon jó érzés - te is átélted már biztosan -, de folyamatosan segíteni tudni másokon, a legfelemelőbb érzés! Minden este elégedetten lefeküdni, olyan rossz az? Ne pénzt adj! Példát mutass, adj erődből, adj nekik eszközt, amivel Ők is megkereshetik, amikre szükségük van.

Légy büszke magadra! Légy büszke arra, amit elértél, és arra, amit elérhetsz még! De mindig legyen előtted a Mérték-rend! Ne legyen a te "szerencséd" mások szerencsétlenségének eredménye.

Én, és a halálom
(végelszámolás)

Feltehetem neked a legbölcsebb kérdést? Oké, köszönöm! Íme a kérdés: Vajon, van-e élet a halál előtt? Erre mindenkinek magának kell megfelelnie. Mikor eljön a végelszámolás, akkor hazudni nem tudsz se másnak, se magadnak. Előtte bármikor, életed bármelyik percében, de ott, akkor már nem! És életed legborzalmasabb pillanatát fogod megélni, ha nemmel válaszolsz, vagy nem teljes megelégedéssel adod rá a választ. Hidd el, abban a pillanatban fogod tudni, hol, melyik döntésednél rontottad el életed, és annyira elkeseredsz, hogy azonnal megkeseredve bele is halsz. Ha igennel, - és megelégedve egész életeddel válaszolsz, akkor is meghalsz, csak mosolyogva, és boldogan teszed ezt! Most el sem tudod képzelni, mennyire fontos ez!

Higgy nekem, épp most élem át ezt, most értettem meg egész életem, és most látom, jól döntöttem, mikor kockáztattam! Nincs bűntudatom, sőt, büszkeség van bennem, és földöntúli öröm! Én meg mertem tenni, amit kellett, és senkit nem kell hibáztatnom, nincs lelkiismeret furdalásom senki felé, főleg magam felé nincs! Így átmenni a most annyira ismerős "ismeretlenbe", már tudom, ennél nincs csodálatosabb! Bíz bennem, de a legfontosabb, bíz magadban! Érted írtam le mindent, nem ellened! Innentől, ha megértetted, és átérezted a levelem súlyát - átadtad magad azoknak az érzéseknek, amiket időnként kiváltott belőled - más időszámítás kezdődhet számodra a még hátra maradt életedben.

Hogy ezt miként éled meg MOST, itt csak rajtad múlik, nem holnap, nem holnap után! Most! A Most hatalma nagyon erős! Az idő illúzió, hidd el nekem. Vedd ki a problémáidból az időt, csukd be a szemed, és tedd meg. Vedd ki az időt! Mit látsz? Még mindig annyira nehéz a meglévő problémák megoldása? Ha most nem vagy megelégedve életeddel, változtass! Vagy ha nem változtatsz, mert nem mersz, ne merj bárkinek is panaszkodni, mert te vagy a gyáva! Gyáva vagy álmodni, és megteremteni azt, amiről úgy gondolod, valóban járna neked.

Merj szembenézni magaddal, gyengeségeiddel, lustaságoddal, gyávaságoddal, előítéleteiddel, félelmeiddel, mert, csak ha ezeken túllépsz, vagyis magadon, akkor tudsz csak változtatni. Ha most azt mondod, egyik se vagy, hazudsz magadnak, mert valamiért mégsem úgy mennek a dolgaid, ahogy szeretnéd! Higgy nekem, csak erre kérlek. Megéri ebben az életedben bekövetkező végelszámolásodnál - önmagaddal -, hogy úgy halj meg, ahogy most én teszem, mosollyal, büszkeséggel az arcomon, mert mertem kockáztatni, és nyertem! Igen, nekem volt életem a halálom előtt!

Ég veled barátom, találkozunk még odaát! 

__________________________________________________________

Oldal: Én és az életem
HOGYAN ÉLHETSZ MAGASABB ÉLETSZINVONALON!!!! - © 2008 - 2024 - cdtraders.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat